Skip to content Skip to footer

A Rotary mozgalom

1905 február 23.-án Chicagoban (USA) Paul Percy Harris ügyvéd és három társa (Sylvester Schiele szénkereskedő, Hiram Shorey konfekcióárus és Gustavson Loehr bányamérnök) alapította meg az első Rotary Klubot, (A Chicago-i Unity Building 711-es szobájában). A Rotary Klubok világszerte olyan megbecsült, magas szakmai színvonalat képviselő, szakemberek gyűjtő helye, akik a helyi közösségek problémáinak megoldásában segítenek elsősorban, hisznek az emberbaráti segítség fontosságában, szakmájukban magas etikai normákat állítanak, a békére való törekvést és a nemzetek közötti jó viszonyt támogatják.
A mozgalom lényegét az alapítók következőkben határozták meg:
A Rotary, hivatásukban tevékeny, különböző foglalkozású emberek egész világra kiterjedő szervezete, a korrekt információk cseréjének, egymás véleményének megismerésére egy becsületes társadalmi fejlődés elősegítése céljából.
Elvárás tagjaival szemben: kiemelkedő szakmai tevékenység, személyes integritás és nyitott magatartás. A Rotary szabad emberek közössége, tagjai minden vallást, fajt, népet és demokratikus pártot toleránsan elfogadnak. A Rotary célja szolgálat a mindennapi életben, megvalósítására a következők szerint törekszik: a barátság ápolása, magas etikai normák állítása mind a magánéletben, mind a hivatás gyakorlása során, a közösség számára hasznos, felelősségteljes tevékenység támogatása, aktív közreműködés a béke és a népek közötti megértés érdekében.
Az első klub megalapítását követően, a mozgalom nagyon gyors fejlődésnek indult, sorra alakultak a klubok Amerika szerte. 1911-ben megalakul az első európai klub Dublin-ban, és 1912-ben pedig a Rotary klubok szövetsége. 1921-re már 6 kontinensen volt jelen a Rotary. A Rotary klubok szövetsége 1922-ben átalakul a Rotary International-lé, és az alapító gyűlésen fogadták el a szlogent: „Aki jobban szolgál – többet profitál”. Később ez a „Szolgálat mindenekfelett”-re módosult.
1925-ben már 200 Rotary klub működött mintegy 20.000 taggal.

1917-ben az addig ad hoch támogatásokat Arch C. Klumph akkori világelnök javaslatára, egy alapítvány létrehozásával központosították, ami eleinte kis összegekkel működött (az első adomány 26,50 $ volt!), de 1928-ra már meghaladta az 5.000 US$-t és ekkortól kezdve hívják az alapítványt Rotary Foundation-nak, és igy különálló részévé vált a Rotary International-nak. 1947-re az adományok nagyon lecsökkentek, ezért 1947 januárjában, mikor az alapító Paul Harris elhunyt, létrehozták a „Paul Harris fellow” alapítványi kitüntetést, ami 1000 $ adományozása után jár. Ez újra fellendítette az alapítványt, és innen kezdve nagyméretű közösségi programok megvalósítására is sor kerülhetett, melyek közül a legambiciózusabb és legkiemelkedőbb, a Rotary ismertségét is széleskörűen növelő -1985-ben indult és 2005-ig tartó – Polio Eradication Program, amely a WHO-val és az UNICEF-el összefogva a gyermekbénulás megszüntetését tűzte ki célul. A 21. század kihívásaira reagálva, a környezetvédelem, az írástudatlanság felszámolása, az éhezés, és a veszélyeztetett gyermekek problémájának megoldásában való részvétel is bekerült a Rotary International programjai közé.
Az Alapítvány (Rotary Foundation) összesen több mint 1,5 milliárd $-t áldozott különböző programokra az idők folyamán.
1932-ben Herbert J. Taylor Rotarista kidolgozta a 4 kérdés próbát, amellyel el lehet dönteni, hogy a tervezett cselekedetünk etikus-e. A 4 kérdés próba 11 évvel később vált a Rotary által is használt etikai próbává. (1. Igaz-e? 2. Minden érintett számára igazságos? 3. Növeli-e a jóakaratot és a barátságot? 4. Előnyös-e minden érintett számára?)
A 60-as években indult az Interact és a Rotaract klubok szervezése, melyek a Rotary clubok ifjúsági szervezeteiként, részben a tagság utánpótlását is biztosították, és szerettek volna értelmes elfoglaltságot biztosítani az akkoriban (is) lázadó ifjúságnak.
1984-ben egy bírósági végzés eredményeképpen, a Rotary alapszabályokat módosítani kellett, hogy a nők részvételét is lehetővé tegyék. Így aztán mára mintegy 20.000 női tagja is van a szervezetnek, akik nem csak tagként, de Klubelnökként is sikereket érnek el.
A Rotary őrzi a hagyományait, ami abban is megnyilvánul, hogy mikor 1989-ben a Unity Building bontásra került, megmentették az eredeti 711-es szoba teljes berendezését (beleértve az ajtókat és radiátorokat is) amelyet a Rotary Központ 16. emeletén eredeti állapotában helyreállítottak.
A világháborúk és válságok ellenére a Rotary klubok terjedése töretlen volt az idők folyamán, és mára – belépve a 21. századba – már több mint 32.000 klub több mint 1.200.000 tagja 200 országban képviseli azokat az értékeket, amit az alapítók több mint 100 évvel ezelőtt lefektettek.

Forrai Tamás

Holger Knaack

Rotary elnök